könyvértékelés: Lytton Strachey – Viktória ​királynő

“Lytton Strachey életrajza Viktóriáról, Anglia s India királynőjéről kedves és nagyon emberi képet rajzol meg arról az asszonyról, akiről egy korszakot neveztek el. Viktória 1837-ben 18 évesen lépett trónra, s 1901 januárjában halt meg. Az uralkodása alatt vált Anglia világbirodalommá, s ebben a folyamatban olyan legendás társai voltak, mint férje, Albert herceg, Gladstone és Disraeli. Amikor élete vége felé a kormányzás gondjait egyre inkább miniszterelnökére hagyta, igazi támasza – régóta özvegy volt már – a legendás skót szolgája, John Brown volt. Lytton Strachey Viktória királynője könnyedségével, eleganciájával megújította az életrajzírás műfaját, s minden későbbi mű példájául szolgált.”

könyvértékelés: Charles Dickens – Karácsonyi ​ének

„A ​szőrösszívű Scrooge úr, a -zaklató, szipolyozó, zsugori, kapzsi vén bűnös-, akinek a karácsony is csak olyan nap, mint a többi, dühvel és megvetéssel nézi az emberek ünnepi készülődését. Kidobja a karácsonyi énekeket kántáló koldus kisfiút és a szegényeknek gyűjtő úriembert egyaránt, kiszipolyozott írnokát is felmondással fenyegeti. Este, hazatérve magányos házába jelenést lát: meglátogatja Marley, rég halott üzlettársa, s bejelenti három további szellem érkezését. Az első a régi karácsonyok szelleme, aki végigvezeti Scrooge urat saját hajdani életén, s elfelejtett, fájó emlékeket elevenít föl benne. A második az új karácsony szelleme, aki felnyitja Scrooge szemét a körülötte élők sorsára, nyomorúságára és vidámságára, szenvedéseikre és emberségükre. Végül a harmadik, a jövő szelleme megmutatja neki saját, ijesztő, magányos halálát. Scrooge urat a jelenések új emberré teszik: más szemmel kezdi látni a világot, karácsonyi pulykát küld írnoka családjának, ellátogat megvetett unokaöccséhez, s jó barát, jó gazda, jó szomszéd válik belőle.

Dickensnek ez az 1843-ban írt kis tanmeséje már az érett mester keze nyomát viseli magán: remekmű, melynek nem hervad a népszerűsége sem.”

könyvértékelés: Emily Brontë – Üvöltő ​szelek

“A korabeli kritika értetlenül fogadta ezt a „rendhagyó” regényt, Emily Brontë egyetlen prózai alkotását. Még nővére, Charlotte is jóformán mentegetni, magyarázni, szépíteni próbálja ezt az elemi erejű, jóformán a semmiből kiszökkent alkotást – az Üvöltő szelek második kiadásához, 1850-ben írt előszavában „primitív műhelyben, egyszerű szerszámokkal” készült, gránittömbből durván faragott szoborhoz hasonlítja immár halott húga regényét. Ma már a Brontë nővérek közül a kritika is, az olvasói közvélemény is Emilyt tartja a legnagyobbnak, az Üvöltő szelek-et nemcsak jobbnak, mint akár a Jane Eyre-t, hanem világirodalmi rangú műnek, a 19. század egyik reprezentatív nagy regényének. Gyűlölet és szerelem együttélését, egymást erősítő-romboló hatását Emily Brontë előtt talán senki, azóta is csak kevés alkotó érzékeltette ilyen elemi erővel. Emily Brontë – írja Ruttkay Kálmán – „nem moralizál, nem a büntető törvénykönyv paragrafusaiban gondolkozik, nem gondol a társadalom működését szabályozó erkölcsi normákkal, nem hívja segítségül az isteni igazságszolgáltatást, s ő maga sem szolgáltat költői igazságot. Nála, mint minden más, a jó és a rossz is a »lenni vagy nem lenni« nagy alapkérdésének függvénye.”

könyvértékelés: John Fowles – A francia hadnagy szeretője

“John Fowles, a kortársi angol regényírás rangos képviselője nevével A lepkegyűjtő címlapján találkozhatott először a magyar olvasó. Világsikert aratott s most Harold Pinter és Karel Reisz filmjén újabb diadalútját járó műve, A francia hadnagy szeretője az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb és legsokrétűbb angol regénye. Romantikus elbeszélés a tizenkilencedik századból, egy viktoriánus jegyesség felbomlásának és egy nagyon is modern szerelemnek a megkapó története, élvezetes, szellemes és gondolatgazdag korrajz a tizenkilencedik századi Anglia társadalmáról, szokásairól és eszmevilágáról – s mindez egy minden ízében modern szerző tudatosságának, fölényes és játékos iróniájának a mérlegén. Két kor, két lelkület, két világ éa két irodalmi forma vívja játékos párviadalát, majd nyújt békülékeny kezet egymásnak, pontosan száz év távlatából, a könyv lapjain: az a tizenkilencedik századi Anglia, amelyet a kor nagy realistái, Dickens, Thackeray, George Eliot és Thomas Hardy örökítettek meg számunkra felejthetetlenül – és modern korunk, a maga kétkedőbb, zaklatottabb, de talán merészebb tudatosságával, melynek foglalata a modern kísérleti regény. Ennek a tudatosságnak és ennek a regényformának mestere John Fowles; fölényes íráskészségre valló, színes, cselekményében és gondolati anyagában egyaránt lebilincselően érdekfeszítő regénye, A francia hadnagy szeretője rá a bizonyíték.”