“Lytton Strachey életrajza Viktóriáról, Anglia s India királynőjéről kedves és nagyon emberi képet rajzol meg arról az asszonyról, akiről egy korszakot neveztek el. Viktória 1837-ben 18 évesen lépett trónra, s 1901 januárjában halt meg. Az uralkodása alatt vált Anglia világbirodalommá, s ebben a folyamatban olyan legendás társai voltak, mint férje, Albert herceg, Gladstone és Disraeli. Amikor élete vége felé a kormányzás gondjait egyre inkább miniszterelnökére hagyta, igazi támasza – régóta özvegy volt már – a legendás skót szolgája, John Brown volt. Lytton Strachey Viktória királynője könnyedségével, eleganciájával megújította az életrajzírás műfaját, s minden későbbi mű példájául szolgált.”
Korábbi tanulmányaim során nem fogott meg az angol történelem. Ebben a félévben azonban kettő szemináriumom is erről szól (1485-1901). Hála a csoporttársaimnak és a csodálatos Tanárnőmnek, teljesen elvarázsolt és szinte szórakozásból olvasom a szakirodalmakat! Május elején kiselőadást fogok tartani Viktória királynő magánéletéből és személyiségéből, ezért már március közepén elkezdtem gyűjteni a hozzákapcsolódó szakirodalmakat és regényeket.
Amit először a kezembe vettem, Lytton Strachey Viktória királynő c. életrajza volt. Körülbelül kettő hét alatt olvastam ki, mivel nem mindig jutott időm/ volt kedvem elővenni. De nem azért, mert ne lett volna jó, sőt! Nagyon olvasmányos volt, gyorsan pörögtek a lapok, de mivel még dolgoznom kell majd ezzel a szöveggel, nem akartam, csak „átfutni” rajta és fáradtan, alig-alig felfogni valamit belőle.
A könyv tíz fejezeten át, az előzményektől (Sarolta Auguszta walesi hercegnő, az ekkor még régensherceg (később IV. György) leányának halálától, 1817. november 6.) egészen Viktória királynő haláláig (1901. január 22.) dolgozza fel az eseményeket.
Mindeddig nem sokat tudtam Viktóriáról, mindössze annyit, hogy a férje Albert volt, akivel szerették egymást, róla lett elnevezve a viktoriánus kor és hogy ennek a kornak az embere nagyon egyszerű és zárkózott volt. Vagyis hihetetlenül kevés információval rendelkeztem a könyv elolvasása előtt. Történelmi eseményeket és személyeket, úgy gondolom, nem lehet értékelni, hogy nekem tetszett vagy sem. Ezért nem tudom azt mondani, hogy a „cselekmény” vagy a „szereplők” ilyenek vagy olyanok voltak. Tetszett azonban az írásmód és az, hogy a szerző hivatkozik más dokumentumokra (amely alapvetőnek kellene lenni, de már belefutottam olyanba is, ahol egy sem volt). Emellett, sokkal jobban szerettem olvasni az Albert előtti és utáni részeket, mint a házasságuk alatti időkről szóló fejezeteket, mivel az előtte és utána lévő Viktóriát sokkal közelebbnek és elérhetőbbnek éreztem, mint azt, aki csak „bábu” volt, miközben Albert „uralkodott”. Másrészt, az előző mondatomban sérelmezett dolgok is érdekesek voltak, mivel megismerhettem valamilyen szinten Albertet is, csak személy szerint, én Viktóriára lettem volna kíváncsi, de tudom, hogy Viktóriát Albert nélkül nem lehetne tárgyalni. Ami nem tetszett, az inkább a kiadó hibája, mivel telis-tele volt elgépelésekkel és elírásokkal, például amikor a Viktória elleni merénylőkről ír a szerző, az egyik helyen 1972 van írva, 1872 helyett, amely bár csak egy elgépelés és az olvasó valószínűleg megérti, hogy nem időutazás történt, mégis eléggé zavaró.
Akit érdekel a viktoriánus kor és Viktória királynő vagy Albert, annak nagyon ajánlom! Történészeknek, leendő történelemtanároknak mindenképp!
Lia
zsuliablog.wordpress.com 